Jelentkezőknek

Tájékoztatjuk azokat a szülőket, akik a  2022/2023. tanévre, iskolánk első évfolyamára tervezik gyermekük beíratását, – a járványügyi helyzetre való tekintettel – az eddigiektől eltérően, jelenleg nem áll módunkban a hagyományos “ISMERKEDÉSI EST”, “CSALÁDI NAP” szervezése.

Fontosnak tartjuk, hogy a  hivatalos beiratkozást megelőzően alkalmat találjunk a gyerekekkel és szüleikkel való személyes beszélgetésre. A találkozás “biztonságos” megszervezéséhez szeretnénk kérni előzetes jelzést (regisztrációt), hogy a kisebb csoportokban történő játékos ismerkedések menetét kialakíthassuk, az érintetteket a pontos dátumról, időpontról értesíteni tudjuk.

A gyermekkel és a szülőkkel való személyes találkozás előfeltétele a gyermek iskolánkba való felvételének.
A találkozás szervezéséhez nyújtott segítséget előre is köszönjük!


Az általános iskola negyedik évfolyamát elvégzett tanulók és és a nyolcadik évfolyam elvégzéséről szerzett végbizonyítvánnyal rendelkezők figyelem!

Iskolánkban az 5-8. osztályosok párhuzamos művészeti képzésben vesznek részt. Aki másik általános iskolában végezte el az első négy évfolyamot, rendelkezik a negyedik évfolyamot lezáró bizonyítvánnyal, jelentkezhet iskolánk párhuzamos művészeti képzésére a 2021/2022.tanévre.

Erre a linkre kattintva iskolánk OM számát: 203177 kell beírni további információkért.

Általános iskolai végbizonyítvánnyal rendelkezők figyelem!

A 2021/2022. tanévben, a 9. évfolyamunkon, hozzánk csatlakozni kívánó tanulóknak:
iskolánkban a 9. évfolyamtól szobrász szakon tanulnak diákjaink, akiknek lehetőségük nyílik arra, hogy az érettségi megszerzését követően, nálunk szerezzenek képző és iparművészeti munkatársi végzettséget.

A nálunk tanuló, művészeti szakgimnáziumba járó diákok alapvetően az érettségi vizsgára készülnek fel, tanulmányaik során, a mindennapjaikat művészeti tevékenységek is színesítik. A pedagógusok és diákok tanítás/tanulás feladatát segíti, a személyiség fejlődését is befolyásolja a művészeti oktatás – az általános iskola első osztályától – folyamatos jelenléte.

Az 1-4. osztályosaink alapfokú művészeti oktatásban, az 5-8. osztályosok párhuzamos művészeti képzésben vesznek részt, majd 9. osztálytól a párhuzamos művészeti oktatásban, a szobrászat alapjainak elsajátítása történik.

Aki a 9. osztálytól csatlakozik hozzánk, a gimnáziumi tananyag elsajátítása, az érettségi vizsgára történő felkészülés mellett lehetőséget kap a szakma megszerzésére is.

A célunk nem feltétlenül szobrászok képzése, inkább a művészeti tevékenység által való közösség építése, az alkotás örömének megtapasztalása, minél többször részt venni valami új létrehozásának folyamatában.

Ha szeretnél iskolánkban tanulni, töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot. Ha pedig kérdésed van hívd az alábbi telefonszámok egyikét:

+36 30 683 0717