Sokféle kreatív ötlet megvalósulását láthattuk a gyerekek és felnőttek jelmezein, melyek kivitelezésében a szülői közreműködésért is nagy-nagy köszönet! A jelmezekbe öltözött csoportok rövid előadásai még színesebbé tették a jelmezes felvonulást. A különleges farsangi díszlet, a sok-sok finomság, a jó hangulat, a technikai szervezés is hozzájárult, hogy emlékezetes, kellemes napot tölthettünk a gyerekekkel. A képeket köszönjük a fotós szakon tanuló diákjainknak! A többi képért kattints ide!
Az idei egészségnapunk is nagyon jó hangulatban zajlott. Reggel közös, zenés tornával indítottuk a napot, majd az iskola másodiktól hatodik évfolyamos tanulói közül (vegyesen) válogatták össze a 9-es csapatkapitányok az öt csapat tagjait. A gyerekek ma nem évfolyamokként mozogtak együtt, hanem, fehér, sárga, piros, kék, narancssárga csapatokként. A torna után hat állomást kellett végig járniuk csapatkapitányaik vezetésével. Minden állomáson értékes pontokat gyűjthettek a csapat pontozó lapjára. Volt kézműves és művészeti feladat, ügyességi, mozgásos feladat ( a régen még jól ismert, ma már sajnos nem annyira népszerű “gumizás”), zenei feladat (saját dalszöveg írása ismert dallamra, majd ritmushangszerekkel való előadása), fejtörő feladvány (melyhez technikai eszközöket használhattak “okosan”). Amelyik csapat ezeket az állomásokat teljesítette, még egy akadálypálya is várt rá, melyet igen leleményesen állítottak össze a 11-es diákjaink. Akik itt is teljesítették a feladatot, kóstolhattak – a 10-esek által helyben sütött – olivás, fokhagymás pizza-kenyeret, a 8-osok által készített, nagyon finom salátákkal, ihattak hozzá – a 7-esek által préselt – finomabbnál finomabb gyümölcsleveket. Amíg a csapatok a feladataik megoldásával foglalkoztak, az elsőseink gusztusos harapnivalókat állítottak össze, melyekkel meglátogatták az állomásokat és kínálták az ott lévőket. Ha az állomásokon az elsősök kedvet kaptak az adott feladat kipróbálásához, azt is megtehették. Nagyon jó volt ismét látni, ahogyan a “nagyok” vezetik a kisebbeket, a csapatok tagjai segítve egymást, közösen alkotnak, mozognak. A Szülőknek nagy-nagy köszönet a rengeteg gyümölcsért, ivóléért és minden felnőttnek mindazért, amivel hozzájárult ahhoz, hogy annyi önfeledt, vidám mosolyt láthattunk a mai nap során! Az eseményt fotósaink kapták lencsevégre, az összes képért kattints ide!
2021.06.21-26-ig hagyományos NYÁRI LOVAS NAPOKAT tartottunk iskolánk második telephelyén, a HUN-TANYÁN. Nagyszerű volt látni a nagyobbak kitartó gyakorlásának eredményét, az odafigyelésüket, segítségüket a kisebbeknek, minden gyerek önfeledt, vidám napjait. Szokásunkhoz híven, a tanyán rendeztük meg a tanévünk lezárását, mely egyben az egyik legkedvesebb ünnepünk is: az “új” elsőseink “befogadása”.
Az általános iskola 8. évfolyamának lezárásaként, minden diák egy önálló előadással készül olyan témából, ami igazán érdekli, amely témáról érdekesen, színesen tud beszélni.A legfőbb célja ezeknek az előadásoknak, hogy megismerjük a nyolcadikosok érdeklődési körét, egy-egy téma iránt felkeltsük a hallgatóság érdeklődését és nem utolsó sorban az előadók ki tudják próbálni magukat egy olyan helyzetben, amikor több ember elé kell kiállniuk, úgy kell beszélniük, hogy az lekösse a közönséget. A választott téma kidolgozására, az előadás menetének felépítésére hosszabb idő áll a rendelkezésükre, segítséget kérhetnek és kapnak felnőttektől. Az osztályfőnökük nyomon követi a felkészülést, segíti őket tanácsokkal, a színvonalas előadás körülményeinek megteremtésével. A 2020/2021. tanév nyolcadikosai változatos, érdekes témákkal készültek, az előadások igazán jól sikerültek, melyekről fotók is készültek. Az összes képért kattints ide!
Bajor Máté: Az orosz nyelv Tóth-Molnár Hanna: Farkasok Csapó Zsolt: Főzés Kabdemon Kamilla: Austin Wintory – Játékzenei Pályája Ács Bálint: Gleiwitzi incidens Kazsimér Bercell: Mesterséges inteligencia Libárt Zsófia: Genshin Impact Toboz Bíborka: Thai box Fülöp Gergely: A japán írás Tóth Dorka: Lovaglás Laczi Ábel: Jiu Jitsu
Az Alternatíva Életfa Iskola diákja (5. évfolyamtól felfelé) lehetőséget kaptak, hogy ellátogassanak Boldvára, ahol Kabdemon János irányításával bepillantást nyerhettek a fazekas mesterségbe. Egy órás, ingyenes fazekas-agyagos foglalkozáson vettek részt, az alapanyagokat ők biztosították. Nagyon nagy élmény volt minden résztvevő diákunknak és az őket kísérő pedagógusnak is az az 5 alkalom, amikor ott lehettek. Az alkotásokat száradás és égetés után eljuttatják iskolánkba. A foglalkozás másik része, nagyjából 1 óra, amely tematikájában a bencés életre, az itt íródott Halotti beszéd és könyörgésre (első magyar nyelvű nyelvemlék), a templom (az egykori monostor maradványa) megtekintésére és gyógynövénysétára épült. Nagy köszönet a lehetőségért!
A 9. osztállyal csónakba, kenuba szálltunk, hogy ismerkedhessünk a Tisza-tó természeti csodáival. Megéreztük azt a nyugalmat, amit ez a vidék áraszt. Megtanultuk tisztelni a vizet, az ottani élővilág háborítatlan, békés létezését. Tapasztalhattuk azt is, mennyire fontos egymásra figyelnünk, csapatként működnünk. Az külön ajándék volt számunkra, hogy gyönyörű napsütésben volt részünk ezen a csodás vízi kalandon.